Vissza

Címvédő a Testnevelési Egyetem a fesztiválszezont indító Dunai Regattán

Minden idők legnagyobb versenyzői létszámával álltak rajthoz múlt hét szombaton az egyetemisták, hogy összemérjék melyik felsőoktatási intézmény sárkányhajós csapat evezi be magát a nyáron Szegeden megrendezésre kerülő 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság rajtvonalához. A látványos vízi megmérettetésben 18 hazai és a visegrádi országokból plusz egy lengyel csapattal is bővült a vízre szállók köre, így a sport szeretete ismételten bebizonyította közösségépítő erejét. A több mint 500 hallgató, akik saját intézményük hírnevét öregbítve küzdött a bajnoki címért két futamban versenyzett a több ezer fős közönség lelkes szurkolása mellett.

Címvédő a Testnevelési Egyetem a fesztiválszezont indító Dunai Regattán

Az első futamban a Semmelweis Egyetem hajósai diadalmaskodtak maguk mögé utasítva a második helyezést elért Állatorvostudományi Egyetemet és a harmadikként befutó gödöllői Szent István Egyetem hajóját. A második időfutamban a Testnevelési Egyetem legénysége volt az, aki immáron harmadik alkalommal védte meg bajnoki címét a Duna Parlament és Műegyetem közötti szakaszán a több mint 3000 m-es távot teljesítve. Szintén ebben a futamban a második helyezésnek a győri Széchenyi István Egyetem, míg a bronzéremnek pedig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói örülhettek.

Járosi Péter a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke elmondta, hogy a Regatta remek példája annak, hogy az olyan csapatsporton keresztül, mint a sárkányhajó évről évre felhívjuk a fiatalok figyelmét az együttműködésben rejlő erőe, melyet hosszú távon az élet számos területén kamatoztathatnak.

A sárkányhajó szezon dübörög tovább, ugyanis most hétvégén a 10. Budapesti Sárkányhajó fesztivál alkalmával szállnak vízre a dragonosok, ahol a 200 és 2000 méteres távokon való szereplés nem kis jelentőséggel bír majd, hiszen mindkét futam világbajnoki táv is egyben és válogató verseny a júliusi hazai rendezésű világbajnokságra.  Május 12-én tehát végleg kiderül, kik lesznek azok a magyar klubok, akik nyáron felveszik a versenyt az öt kontinensről érkező több mint 120 klubbal.

További hírek

Mar.
04.
Edzőtábor és szakmai nap Tatán

Edzőtábor és szakmai nap Tatán

Az elmúlt hétvégén háromnapos edzőtáborban vettek részt az U18, U24, és Premier életkorú sportolok a Tatai Edzőtáborban. Az edzőtábor elsődleges célja melyet maximálisan sikerült megvalósítani, az utánpótlás, és a premier válogatott keret tagjainak összetartása, kondicionális teljesítőképességének felmérése, fejlesztése, közösség fejlesztés és csapatépítés. A harmadik napon vasárnap, a szövetség 2024. évi sportszakmai napja került megrendezésre, ahol több sportágspecifikus szakmai előadást és a HUNADÓ tájékoztatóját hallgatták meg a sportolók és a klubok vezetői.

Tovább
Feb.
29.
NVESZ Év Sportolói Gála – 64 kiváló sportembert díjaztak

NVESZ Év Sportolói Gála – 64 kiváló sportembert díjaztak

Díjazott a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ)! A 62 szövetséget képviselő sportköztestület a Budapest Marriott Hotelben megtartott gáláján 37 szövetség 64 sportolója vehetett át díjat a 2023-ban nyújtott kiemelkedő sportteljesítményéért. Az NVESZ Év Sportolója díjra az egyes sportszövetségek jelölték a legsikeresebb versenyzőket. Ők valamennyien kimagasló eredményeket értek el a világ- és Európa-bajnokságokon, vagy éppen a Küzdősportok Világjátékán. A hagyományoknak megfelelően az NVESZ-gáláján adták át a dr. Leyrer Richárd díjat is.

Tovább
Feb.
11.
10.  Medencés Sárkányhajó Nyílt Magyar Bajnokság

10. Medencés Sárkányhajó Nyílt Magyar Bajnokság

Szarvason 8. alkalommal rendeztek medencés sárkányhajó versenyt. A Magyar Sárkányhajó Szövetség ebben az évben is a Körös Dragon SE-t bízta meg a Medencés Sárkányhajó Nyílt Magyar Bajnokság rendezésével, így a szövetség részéről jubilált a rendezvény, hiszen ez volt a 10. medencés bajnokság. 72 nevezés érkezett a rendezvényre, ahol összesen 124 futamban mérkőztek meg az ellenfelek egymással. A kategóriák változatlanok voltak az előző évekhez képest.

Tovább

Simi 2024

A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportolói, idén a tervek szerint 2024. július 4 - 7 között Prága/Racice - Csehország a 15. EDBF Sárkányhajó Európa - bajnokságon, 2024. szeptember 3 - 8. között Ravennában, Olaszországban a 14. IDBF Sárkányhajó Világbajnokságon versenyeznek. Így Simi ismét útra kell, hogy elkísérje, segítse a magyar sportolókat a világversenyeken.

További információk
sarkanyhajo_63decc4f9361c.jpg sarkanyhajo_5a869a0f59f38.png --- sarkanyhajo_63e16c453c183.jpg
11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság Európai Sárkányhajó Szövetség Magyar Sárkányhajó Szövetség Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség Nemzeti Versenysport Szövetség 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság